Jézus születése
A Megváltó születése
Lukács 2:1—7
Augusztus, a hatalmas római birodalom nagy császára parancsolatot adott ki, hogy mindenkit írjanak össze az egész birodalmában, mert meg akarta tudni, hogy hány ember felett uralkodik. Az összeírás érdekében minden alattvalójának nem a lakóhelyén, hanem a születési helyén kellett jelentkeznie.
Micsoda sürgés-forgás lett egyszerre a hatalmas birodalom egész területén. Százak és ezrek indultak útnak, hogy elmenvén a szülőfalujukba, összeírassák magukat a hatósággal. Szidták a császárt, hogy ilyeneket talál ki. Őt egy csöppet sem izgatta, hogy oly sok embernek utazgatnia kellett az ő szeszélye miatt. József és Mária nagyon megdöbbentek. Názárettől, ahol laktak, nagyon messzire volt Betlehem, ahol születtek. Ők ugyanis a Dávid családjából valók voltak. Kész csapás volt ez most, amikor a legnagyobb szüksége volt Máriának az urára. Nincs más hátra, Máriának is el kell mennie Józseffel együtt Betlehembe. Összecsomagolt hát Mária mindent, amire nekik és a megszületendő gyermeküknek szüksége lehet, és útnak indult ő is Józseffel együtt Betlehembe.
Szomorú volt Mária. Hát az Úr megfeledkezett volna róluk? Ő olyan hatalmas, Ő elrendezhette volna úgy is a dolgokat, hogy neki ne kellett volna éppen most ilyen hosszú útra indulni. Valóban, az Úr olyan hatalmas, hogy megtehette volna, ő azonban nem akarta megtenni. Ellenkezőleg. Ő éppen azt akarta, hogy Mária Betlehemben szülje meg gyermekét s így a gyermek Dávid fia legyen. Mikeás próféta már rég megjövendölte, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni. Ennek a próféciának is be kellett teljesednie. Éppen azért intézte úgy az Úr a dolgokat, hogy Augusztus császár éppen abban az időben rendelje el az összeírást. A császár persze nem tudta ezt, ő abban a hitben volt, hogy ő mindenek felett való. Eszébe sem jutott arra gondolni, hogy az Úr uralkodik. Arról pedig még kevésbé volt fogalma, hogy Názáretben lakik egy egyszerű leány, akinek Betlehembe kell mennie s azért történik minden úgy, ahogy történik, hogy az Isten akarata beteljesedjék az egész világon.
József és Mária sokkal többet tudtak, mint a császár, ámbár akkor még ők sem értettek mindent. József első dolga volt, amikor Betlehembe érkeztek, hogy éjszakai szállást keressen Máriának és magának. Máriának különösen is nagy szüksége volt pihenésre ez után a hosszú, fárasztó utazás után. Rajtuk kívül azonban még igen sok idegen érkezett akkor Betlehembe, úgyannyira, hogy mire ők odaértek, már minden szálló tele volt vendégekkel. Bárhova ment is József, mindenütt azt felelték a kérdésére, hogy nincs hely. Még egy szabad ágyat sem talált Máriának a szállodában. Elsősorban is a szállodát foglalták el a városba érkezett idegenek.
Mit tegyenek? Mária csak nem maradhat az utcán éjszakára? Mindenki láthatta rajta, hogy ha valakinek, úgy neki igazán szüksége van pihenésre. És még sincs senki, aki átadna neki a helyét? Fáradtan, szomorúan tartott Mária és József az istálló felé, s ott az egyik sarokban csinált József szalmából ágyat Mária számára, hogy kipihenhesse magát. Holnap majd csak találok valahol helyet — gondolta József — s a gyereknek mégse kell megszületnie egy istállóban.
Pedig mégis úgy történt, amire senki sem számított: istállóban született meg a gyermek. Szégyenteljes eset volt ez, az egész világ sírhatott volna szégyenében, hogy így történt: a Messiás istállóban született.
És vajon tudott erről az Isten? Igen, tudott. Az Úr uralkodott akkor is az egész világ felett s ott is úgy történt minden, ahogy az Isten akarta.
Hát az Isten azt akarta, hogy ilyen szégyenteljes körülmények között, ilyen helyen szülessen meg a Megváltó? Igen, ő akarta így ezt is.
Mert Ő az Isten által rég megígért Gyermek, kire az összes földön élt hívők vártak Ádámtól és Évától fogva Józsefig és Máriáig; azért jött el erre a világra, hogy az embereket megszabadítsa az ördög hatalmából, és visszaadja Istennek az embert. A világ bűnös, gonoszságával rászolgált az Isten ítéletére. Azért nem volt hely az isteni Gyermek számára ezen a világon, mert nagyon bűnös, gonosz volt ez a világ, méltó az ítéletre!
Ez a Gyermek pedig azért jött el a világra, hogy átvegye a világ megérdemelt büntetését és elszenvedje az ember helyett az Isten igazságos büntetését. Csak ezért hagyta el az Isten Fia az ő mindenek felett való hatalmát, dicsőségét, amelyben uralkodott addig a mennyben.
És most mint a legszegényebb, legelhagyatottabb gyermek feküdt a legnyomorúságosabb helyen, a világ egyik istállójában. Nem volt ez tévedés, mert az Isten így akarta.
Mária pedig, — noha nem is értette mindezt egészen, — nagyon gazdagnak érezte magát mindenek ellenére, amikor megszületett a gyermeke.
Mária fia! De csodák-csodája: az Isten Fia is! Az ő gyermekük s ugyanakkor az egész világ Megváltója is: Ki is érthetné meg ezt? Még a szülők maguk sem. De ha nem is értették, hitték ezt Mária és József is. Azért érezték magukat nagyon boldognak. Isten mindent jól elrendezett. A Megváltó megszületett. Itt van Isten az emberek között, a kezükbe vehetik, csókolhatják. Oly közel jött Benne Isten az emberhez, amilyen közel még a paradicsomban sem. Isten Fia a földön. Az Isten Egyszülöttje meg fogja szabadítani népét.
Mikor besötétedett, elcsendesedett minden az istállóban, és nagy csönd ereszkedett az egész városra is. Csak József és Mária szíve vert hevesebben, mert arra gondoltak boldogan, hogy a Megváltó megszületett. Most már minden másképp lesz. Kegyelmes az Isten! Minden jó, a legnagyobb szükség, nyomorúság idején is.
Micsoda sürgés-forgás lett egyszerre a hatalmas birodalom egész területén. Százak és ezrek indultak útnak, hogy elmenvén a szülőfalujukba, összeírassák magukat a hatósággal. Szidták a császárt, hogy ilyeneket talál ki. Őt egy csöppet sem izgatta, hogy oly sok embernek utazgatnia kellett az ő szeszélye miatt. József és Mária nagyon megdöbbentek. Názárettől, ahol laktak, nagyon messzire volt Betlehem, ahol születtek. Ők ugyanis a Dávid családjából valók voltak. Kész csapás volt ez most, amikor a legnagyobb szüksége volt Máriának az urára. Nincs más hátra, Máriának is el kell mennie Józseffel együtt Betlehembe. Összecsomagolt hát Mária mindent, amire nekik és a megszületendő gyermeküknek szüksége lehet, és útnak indult ő is Józseffel együtt Betlehembe.
Szomorú volt Mária. Hát az Úr megfeledkezett volna róluk? Ő olyan hatalmas, Ő elrendezhette volna úgy is a dolgokat, hogy neki ne kellett volna éppen most ilyen hosszú útra indulni. Valóban, az Úr olyan hatalmas, hogy megtehette volna, ő azonban nem akarta megtenni. Ellenkezőleg. Ő éppen azt akarta, hogy Mária Betlehemben szülje meg gyermekét s így a gyermek Dávid fia legyen. Mikeás próféta már rég megjövendölte, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni. Ennek a próféciának is be kellett teljesednie. Éppen azért intézte úgy az Úr a dolgokat, hogy Augusztus császár éppen abban az időben rendelje el az összeírást. A császár persze nem tudta ezt, ő abban a hitben volt, hogy ő mindenek felett való. Eszébe sem jutott arra gondolni, hogy az Úr uralkodik. Arról pedig még kevésbé volt fogalma, hogy Názáretben lakik egy egyszerű leány, akinek Betlehembe kell mennie s azért történik minden úgy, ahogy történik, hogy az Isten akarata beteljesedjék az egész világon.
József és Mária sokkal többet tudtak, mint a császár, ámbár akkor még ők sem értettek mindent. József első dolga volt, amikor Betlehembe érkeztek, hogy éjszakai szállást keressen Máriának és magának. Máriának különösen is nagy szüksége volt pihenésre ez után a hosszú, fárasztó utazás után. Rajtuk kívül azonban még igen sok idegen érkezett akkor Betlehembe, úgyannyira, hogy mire ők odaértek, már minden szálló tele volt vendégekkel. Bárhova ment is József, mindenütt azt felelték a kérdésére, hogy nincs hely. Még egy szabad ágyat sem talált Máriának a szállodában. Elsősorban is a szállodát foglalták el a városba érkezett idegenek.
Mit tegyenek? Mária csak nem maradhat az utcán éjszakára? Mindenki láthatta rajta, hogy ha valakinek, úgy neki igazán szüksége van pihenésre. És még sincs senki, aki átadna neki a helyét? Fáradtan, szomorúan tartott Mária és József az istálló felé, s ott az egyik sarokban csinált József szalmából ágyat Mária számára, hogy kipihenhesse magát. Holnap majd csak találok valahol helyet — gondolta József — s a gyereknek mégse kell megszületnie egy istállóban.
Pedig mégis úgy történt, amire senki sem számított: istállóban született meg a gyermek. Szégyenteljes eset volt ez, az egész világ sírhatott volna szégyenében, hogy így történt: a Messiás istállóban született.
És vajon tudott erről az Isten? Igen, tudott. Az Úr uralkodott akkor is az egész világ felett s ott is úgy történt minden, ahogy az Isten akarta.
Hát az Isten azt akarta, hogy ilyen szégyenteljes körülmények között, ilyen helyen szülessen meg a Megváltó? Igen, ő akarta így ezt is.
Mert Ő az Isten által rég megígért Gyermek, kire az összes földön élt hívők vártak Ádámtól és Évától fogva Józsefig és Máriáig; azért jött el erre a világra, hogy az embereket megszabadítsa az ördög hatalmából, és visszaadja Istennek az embert. A világ bűnös, gonoszságával rászolgált az Isten ítéletére. Azért nem volt hely az isteni Gyermek számára ezen a világon, mert nagyon bűnös, gonosz volt ez a világ, méltó az ítéletre!
Ez a Gyermek pedig azért jött el a világra, hogy átvegye a világ megérdemelt büntetését és elszenvedje az ember helyett az Isten igazságos büntetését. Csak ezért hagyta el az Isten Fia az ő mindenek felett való hatalmát, dicsőségét, amelyben uralkodott addig a mennyben.
És most mint a legszegényebb, legelhagyatottabb gyermek feküdt a legnyomorúságosabb helyen, a világ egyik istállójában. Nem volt ez tévedés, mert az Isten így akarta.
Mária pedig, — noha nem is értette mindezt egészen, — nagyon gazdagnak érezte magát mindenek ellenére, amikor megszületett a gyermeke.
Mária fia! De csodák-csodája: az Isten Fia is! Az ő gyermekük s ugyanakkor az egész világ Megváltója is: Ki is érthetné meg ezt? Még a szülők maguk sem. De ha nem is értették, hitték ezt Mária és József is. Azért érezték magukat nagyon boldognak. Isten mindent jól elrendezett. A Megváltó megszületett. Itt van Isten az emberek között, a kezükbe vehetik, csókolhatják. Oly közel jött Benne Isten az emberhez, amilyen közel még a paradicsomban sem. Isten Fia a földön. Az Isten Egyszülöttje meg fogja szabadítani népét.
Mikor besötétedett, elcsendesedett minden az istállóban, és nagy csönd ereszkedett az egész városra is. Csak József és Mária szíve vert hevesebben, mert arra gondoltak boldogan, hogy a Megváltó megszületett. Most már minden másképp lesz. Kegyelmes az Isten! Minden jó, a legnagyobb szükség, nyomorúság idején is.
Üzenet a pásztoroknak
Lukács 2:8—12
De vajon hogy fog tudomást szerezni a világ az Isten Fiának születéséről? Talán az előkelő követek kelnek útra, hogy hírül vigyék az örömhírt az egész világ előkelőségeinek, urainak, ellátogatván a királyi palotákba? Vagy talán futárokat küldenek szét trombitával, zászlóval, hogy kikiáltsák minden sarkon, hogy a Nagy Király megszületett, Dávid fia eljött a világra? Talán maga Heródes király és Augusztus császár is kap majd egy üzenetet, hogy, a Királyok Királya megszületett?
Ó, nem! Mit érne az Isten Fiának a földi dicsőség. Mennyből jött hírnök adta tudtul az ő születését s ez a mennyei hírnök nem Augusztus császárhoz és nem Heródes királyhoz küldetett. A mennyei üzenet a szegény nyomorultakhoz szólt, akik tudták, hogy ők a bűn rabságában élnek s nincs senki, aki megszabadíthatná őket nyomorúságukból. Azoknak, akik őszinte szívvel vágytak az Istennel való megbékélésre, és akik nagyon várták a Szabadítót, hogy könyörüljön rajtuk s megmentse őket.
Betlehemen kívül Efrata mezejében pásztorok tanyáztak éjszaka az ő nyájaik mellett s vigyáztak a nyájra, őrizve a tüzet is éj idején, nehogy valami vadállat odamerészkedjék a nyáj közelébe az éj sötétségében s kárt tegyen a nyájban, elrabolva egy-egy báránykát.
Sötét volt körülöttük és sötét volt a szívükben is. Népük sorsa miatt bánkódtak. Idegen császárok uralkodtak már rég rajtuk. Hosszú ideje nem ült már király Dávid trónján. Odavolt már minden dicsősége az Isten választott népének, az ő szeretett hazájuknak. — Ez azonban még hagyján. Még ennél is jobban bántotta őket annak tudata, hogy Isten megfeledkezett népéről. Nem jön többé próféta, hogy vigasztalja őket. — Voltak ugyan tanítóik akkor is, a szadduceusok, de ezek maguk sem hittek az Úr Igéjében. Voltak vezetőik is, a farizeusok, akik szigorúan megkövetelték az Isten törvényei szerinti életet és sok új törvénnyel szaporították az addigiakat. A szegény pásztorok pedig nap nap után jobban rádöbbentek, hogy Isten parancsait nem tudják megtartani Bűnös emberek, és Megváltóra van szükségük. — De hát mikor jön? Ez a szorongató kérdés tette sötétté a szívüket.
Isten azonban jól ismerte őket. A pásztorok is az ő gyermekei voltak s Ő meghallgatta imádságaikat. Világosságot fog gyújtani szívükben! A pásztorok hirtelen felpattannak. Micsoda fényesség! Mi lehet ez? Hogy nem földi világosság, az biztos. A napból sem jöhet ez a fény. A napsugárnál is sokkal fényesebb. A vakító fényesség körülvette őket s ők lecsukták szemüket előtte, mert olyan nagy fényesség volt az, hogy nem tudtak belé tekinteni.
Mikor újból kinyitották szemüket, egy angyalt pillantottak meg a fényesség közepén. Most már aztán tisztában voltak azzal, hogy honnan ered ez a fényesség. Mennyei világosság az, amely körülveszi őket! íme, az Úr dicsősége ragyogott fel rajtuk. Nagyon megijedtek a pásztorok! Azt gondolták, hogy az Isten ítéletét hozta el reájuk a mennyei küldött. Vajon mit is érdemelhetnének mást, — hisz számtalanszor általhágták az Isten törvényét! De mégsem! Az angyal arca nagyon jóságosan tekintett rájuk. "És szólt az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban."
Ó, nem! Mit érne az Isten Fiának a földi dicsőség. Mennyből jött hírnök adta tudtul az ő születését s ez a mennyei hírnök nem Augusztus császárhoz és nem Heródes királyhoz küldetett. A mennyei üzenet a szegény nyomorultakhoz szólt, akik tudták, hogy ők a bűn rabságában élnek s nincs senki, aki megszabadíthatná őket nyomorúságukból. Azoknak, akik őszinte szívvel vágytak az Istennel való megbékélésre, és akik nagyon várták a Szabadítót, hogy könyörüljön rajtuk s megmentse őket.
Betlehemen kívül Efrata mezejében pásztorok tanyáztak éjszaka az ő nyájaik mellett s vigyáztak a nyájra, őrizve a tüzet is éj idején, nehogy valami vadállat odamerészkedjék a nyáj közelébe az éj sötétségében s kárt tegyen a nyájban, elrabolva egy-egy báránykát.
Sötét volt körülöttük és sötét volt a szívükben is. Népük sorsa miatt bánkódtak. Idegen császárok uralkodtak már rég rajtuk. Hosszú ideje nem ült már király Dávid trónján. Odavolt már minden dicsősége az Isten választott népének, az ő szeretett hazájuknak. — Ez azonban még hagyján. Még ennél is jobban bántotta őket annak tudata, hogy Isten megfeledkezett népéről. Nem jön többé próféta, hogy vigasztalja őket. — Voltak ugyan tanítóik akkor is, a szadduceusok, de ezek maguk sem hittek az Úr Igéjében. Voltak vezetőik is, a farizeusok, akik szigorúan megkövetelték az Isten törvényei szerinti életet és sok új törvénnyel szaporították az addigiakat. A szegény pásztorok pedig nap nap után jobban rádöbbentek, hogy Isten parancsait nem tudják megtartani Bűnös emberek, és Megváltóra van szükségük. — De hát mikor jön? Ez a szorongató kérdés tette sötétté a szívüket.
Isten azonban jól ismerte őket. A pásztorok is az ő gyermekei voltak s Ő meghallgatta imádságaikat. Világosságot fog gyújtani szívükben! A pásztorok hirtelen felpattannak. Micsoda fényesség! Mi lehet ez? Hogy nem földi világosság, az biztos. A napból sem jöhet ez a fény. A napsugárnál is sokkal fényesebb. A vakító fényesség körülvette őket s ők lecsukták szemüket előtte, mert olyan nagy fényesség volt az, hogy nem tudtak belé tekinteni.
Mikor újból kinyitották szemüket, egy angyalt pillantottak meg a fényesség közepén. Most már aztán tisztában voltak azzal, hogy honnan ered ez a fényesség. Mennyei világosság az, amely körülveszi őket! íme, az Úr dicsősége ragyogott fel rajtuk. Nagyon megijedtek a pásztorok! Azt gondolták, hogy az Isten ítéletét hozta el reájuk a mennyei küldött. Vajon mit is érdemelhetnének mást, — hisz számtalanszor általhágták az Isten törvényét! De mégsem! Az angyal arca nagyon jóságosan tekintett rájuk. "És szólt az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban."
Az angyalok éneke
Lukács 2:13—20
Amikor megszólalt az angyal, eltűnt a félelem a szívükből. Mily jó is az Isten! Nem büntetést hoz rájuk, hanem kegyelmet, szabadítást! Mert ezt hirdette nekik az angyal: Megszületett a Megváltó s most már meg lehet minden reményük arra, hogy megszabaduljanak ők is a bűntől.
Békesség lesz Isten és az emberek között a Megváltó eljövetelével. Hogy örültek, amikor ezt hallották!
De hallgasd csak: Az angyalok is örvendeznek, ők is örültek annak, hogy az Üdvözítő eljöttével helyreáll a rend s a békesség Isten és az emberek között. Megnyílt az ég s az angyalok ismét együtt énekelnek az emberekkel Isten előtt. Ez pedig nagy örömöt jelentett nemcsak az emberek, hanem az angyalok számára is. Halld csak, hogy ujjonganak az angyalok: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”
S vajon hányan lehettek? Lehetetlen lett volna megszámolni őket. Egyszeriben teli lett velük az égbolt. Énekeltek dicsőítvén az Istent. Hirdették az Isten kegyelmét és szeretetét azoknak az embereknek, akiket a Megváltó üdvözíteni fog. Örvendeztek annak, hogy ismét helyre fog állni a békesség az Isten és az emberek között s az emberek és az angyalok között is.
Valóban, nem született még király a földön, akinek a születését ilyen csodálatos módon adták volna hírül! És nem született még gyermek a földön, kinek születése ilyen békességet és örömet hozott volna az emberek szívébe.
Az angyalok jelenésének ünnepi pillanata elmúlt. Állandóan énekelve mindig távolabb kerültek az angyalok a pásztoroktól, lassan felemelkedtek ismét a mennybe. Ugyanúgy tűntek el a pásztorok szeme elöl, amint megjelentek előttük. S amikor az utolsó angyal is eltűnt a magasságban, a pásztorokra ismét sűrű sötétség borult. Az éjszakai sötétség beborította a földet. A pásztorok ezt többé nem felejtik el. Mondhatta ezután már nekik bárki, hogy nincsenek angyalok. Amit láttak és hallottak, azt le nem tagadhatja előttük senki, ezt a vigasztalást el nem rabolhatja tőlük ezután senki a világon. Számukra minden megváltozott, jóllehet a föld ismét sötét lett körülöttük s népük állapota is sivár maradt. Mert a betlehemi jászolban ott fekszik egy kis gyermek, Ő a Szabadító, a Megváltó; az angyal mondta ezt. „Menjünk el Betlehembe, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk” — mondták egymásnak a pásztoremberek. Siettek, hogy minél előbb megláthassák a Gyermeket. Igen, és a nyáj, a juhok? Vajon ki fog ezekre vigyázni, amíg ők távol lesznek?
A pásztorok egy cseppet sem aggódtak a nyájaik miatt. Nyugodtan az Isten gondoskodására bízták állataikat is. Az Úr hívta őket Betlehembe. S vajon ki ne hagyna hátra mindent, hogy láthassa a Megváltót?!
Hamarosan meg is érkeztek Betlehembe.
Nagy csend és sötétség uralkodott ott akkor a város felett. Még mindenki aludt. Szerencsére az angyal egy jelet is adott nekik, amely megmutatta számukra az utat. E jel csodálatos vezetésével egyenesen odataláltak az istállóhoz, ahol a Gyermek feküdt. Látták Józsefet és Máriát is, de figyelmüket elsősorban a jászol felé fordították. Igen, éppen olyan volt, amilyennek az angyal írta le előttük: Egy kicsiny gyermek; bepólyálva, egy jászolbölcsőcskében. Pontosan olyan, mint a többi aranyos csöppség, kívülről semmiben sem különbözik a többi gyermektől. A fontos az volt számukra, hogy ott feküdt előttük a megígért Megváltó, az Isten által megígért Szabadító, akire ők oly igen vártak. íme, mégis meghallgatta Isten imádságaikat! Benne elküldte a földre a békét, melyre mindnyájan annyira vágytak.
Mindnyájan látni akarták. Nagy munkás tenyerükkel gyengéden megcirógatták a drága Gyermeket, ő a Megváltó. Az ő megváltójuk is! Mennyire szerették ezt a Gyermeket. A boldogságtól könnyes szemekkel, borultak le jászolbölcsője előtt, hogy tisztességet tegyenek neki és köszönetet mondjanak Istennek.
Azután Józsefhez és Máriához fordultak és elmondták nekik is, amit láttak s amit az angyaloktól hallottak. Nem emberi követek, nem királyi futárok, hanem mennyei angyalok adták tudtul nekik, hogy megszületett az isteni Gyermek. Mennyei seregek ujjongó éneke jelentette meg számukra a nagy örömhírt. Csodálatosabb és dicsőbb volt ez, mint ami a legnagyobb császár, vagy király születésekor történik bárhol ezen a világon.
Mária és József csodálkozva hallgatták, amit a pásztorok mondtak. Maga az Úr Isten jelentette be az ő gyermekük születését! Megnyílt az ég és angyali seregek szálltak le, hogy hírül hozzák.
Mária tudta, hogy csodálatos gyermek az ő gyermeke és még sok csodálatos dolog fog történni Vele. Ki tudja, hogy még mit nem él át ő is mellette? Valóban, igazi karácsonyi öröm, töltötte be az egyszerű pásztoremberek szívét.
A pásztoroknak azután vissza kellett térniük a nyájaikhoz. De elmondták mindenkinek, hogy látták a Szabadítót. Képtelenek is lettek volna hallgatni róla. Elmondták mindenkinek, hogy mit mondott nékik az angyal, hogyan találtak Rá, és biztatták a többieket is, hogy menjenek el és lássák meg ők is a Szabadítót. — Az emberek közül sokan nagy érdeklődéssel hallgatták a pásztorok beszédét. Voltak, akik azt mondták, hogy gyönyörű mese. — Voltak azonban, akik hittek nekik és elmentek a jászolbölcsőhöz, hogy a saját szemükkel is meggyőződjenek arról, amit hallottak. — Aki hittel ment el oda, az találkozott is a Megváltóval; aki azonban hitetlenkedett, ha el is ment, legfeljebb egy kis gyermeket talált a jászolban feküdni. Aki hitt, az meglátta Benne az ő Megváltóját és örvendezhetett az Úrban.
Békesség lesz Isten és az emberek között a Megváltó eljövetelével. Hogy örültek, amikor ezt hallották!
De hallgasd csak: Az angyalok is örvendeznek, ők is örültek annak, hogy az Üdvözítő eljöttével helyreáll a rend s a békesség Isten és az emberek között. Megnyílt az ég s az angyalok ismét együtt énekelnek az emberekkel Isten előtt. Ez pedig nagy örömöt jelentett nemcsak az emberek, hanem az angyalok számára is. Halld csak, hogy ujjonganak az angyalok: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”
S vajon hányan lehettek? Lehetetlen lett volna megszámolni őket. Egyszeriben teli lett velük az égbolt. Énekeltek dicsőítvén az Istent. Hirdették az Isten kegyelmét és szeretetét azoknak az embereknek, akiket a Megváltó üdvözíteni fog. Örvendeztek annak, hogy ismét helyre fog állni a békesség az Isten és az emberek között s az emberek és az angyalok között is.
Valóban, nem született még király a földön, akinek a születését ilyen csodálatos módon adták volna hírül! És nem született még gyermek a földön, kinek születése ilyen békességet és örömet hozott volna az emberek szívébe.
Az angyalok jelenésének ünnepi pillanata elmúlt. Állandóan énekelve mindig távolabb kerültek az angyalok a pásztoroktól, lassan felemelkedtek ismét a mennybe. Ugyanúgy tűntek el a pásztorok szeme elöl, amint megjelentek előttük. S amikor az utolsó angyal is eltűnt a magasságban, a pásztorokra ismét sűrű sötétség borult. Az éjszakai sötétség beborította a földet. A pásztorok ezt többé nem felejtik el. Mondhatta ezután már nekik bárki, hogy nincsenek angyalok. Amit láttak és hallottak, azt le nem tagadhatja előttük senki, ezt a vigasztalást el nem rabolhatja tőlük ezután senki a világon. Számukra minden megváltozott, jóllehet a föld ismét sötét lett körülöttük s népük állapota is sivár maradt. Mert a betlehemi jászolban ott fekszik egy kis gyermek, Ő a Szabadító, a Megváltó; az angyal mondta ezt. „Menjünk el Betlehembe, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk” — mondták egymásnak a pásztoremberek. Siettek, hogy minél előbb megláthassák a Gyermeket. Igen, és a nyáj, a juhok? Vajon ki fog ezekre vigyázni, amíg ők távol lesznek?
A pásztorok egy cseppet sem aggódtak a nyájaik miatt. Nyugodtan az Isten gondoskodására bízták állataikat is. Az Úr hívta őket Betlehembe. S vajon ki ne hagyna hátra mindent, hogy láthassa a Megváltót?!
Hamarosan meg is érkeztek Betlehembe.
Nagy csend és sötétség uralkodott ott akkor a város felett. Még mindenki aludt. Szerencsére az angyal egy jelet is adott nekik, amely megmutatta számukra az utat. E jel csodálatos vezetésével egyenesen odataláltak az istállóhoz, ahol a Gyermek feküdt. Látták Józsefet és Máriát is, de figyelmüket elsősorban a jászol felé fordították. Igen, éppen olyan volt, amilyennek az angyal írta le előttük: Egy kicsiny gyermek; bepólyálva, egy jászolbölcsőcskében. Pontosan olyan, mint a többi aranyos csöppség, kívülről semmiben sem különbözik a többi gyermektől. A fontos az volt számukra, hogy ott feküdt előttük a megígért Megváltó, az Isten által megígért Szabadító, akire ők oly igen vártak. íme, mégis meghallgatta Isten imádságaikat! Benne elküldte a földre a békét, melyre mindnyájan annyira vágytak.
Mindnyájan látni akarták. Nagy munkás tenyerükkel gyengéden megcirógatták a drága Gyermeket, ő a Megváltó. Az ő megváltójuk is! Mennyire szerették ezt a Gyermeket. A boldogságtól könnyes szemekkel, borultak le jászolbölcsője előtt, hogy tisztességet tegyenek neki és köszönetet mondjanak Istennek.
Azután Józsefhez és Máriához fordultak és elmondták nekik is, amit láttak s amit az angyaloktól hallottak. Nem emberi követek, nem királyi futárok, hanem mennyei angyalok adták tudtul nekik, hogy megszületett az isteni Gyermek. Mennyei seregek ujjongó éneke jelentette meg számukra a nagy örömhírt. Csodálatosabb és dicsőbb volt ez, mint ami a legnagyobb császár, vagy király születésekor történik bárhol ezen a világon.
Mária és József csodálkozva hallgatták, amit a pásztorok mondtak. Maga az Úr Isten jelentette be az ő gyermekük születését! Megnyílt az ég és angyali seregek szálltak le, hogy hírül hozzák.
Mária tudta, hogy csodálatos gyermek az ő gyermeke és még sok csodálatos dolog fog történni Vele. Ki tudja, hogy még mit nem él át ő is mellette? Valóban, igazi karácsonyi öröm, töltötte be az egyszerű pásztoremberek szívét.
A pásztoroknak azután vissza kellett térniük a nyájaikhoz. De elmondták mindenkinek, hogy látták a Szabadítót. Képtelenek is lettek volna hallgatni róla. Elmondták mindenkinek, hogy mit mondott nékik az angyal, hogyan találtak Rá, és biztatták a többieket is, hogy menjenek el és lássák meg ők is a Szabadítót. — Az emberek közül sokan nagy érdeklődéssel hallgatták a pásztorok beszédét. Voltak, akik azt mondták, hogy gyönyörű mese. — Voltak azonban, akik hittek nekik és elmentek a jászolbölcsőhöz, hogy a saját szemükkel is meggyőződjenek arról, amit hallottak. — Aki hittel ment el oda, az találkozott is a Megváltóval; aki azonban hitetlenkedett, ha el is ment, legfeljebb egy kis gyermeket talált a jászolban feküdni. Aki hitt, az meglátta Benne az ő Megváltóját és örvendezhetett az Úrban.
Simeon
Lukács 2: 21—35
Lakott Jeruzsálemben egy öreg ember, akit Simeonnak hívtak, ő is azok közé tartozott, akik nagyon vágytak a Megváltó után. Ő is, csakúgy, mint Zakariás, Erzsébet és a többi kegyes zsidó, igen sokat imádkozott azért, hogy az Úr küldje el a megígért Üdvözítőt. De ő is megöregedett s még mindig nem hallgattatott meg az imádsága. Simeon már-már attól kezdett félni, hogy meghal mielőtt megláthatná a Szabadítót. S ez a gondolat, nagyon elszomorította Simeont. Megígérte Isten azonban Simeonnak, hogy addig nem fog meghalni, amíg meg nem látja a Krisztust!
Egy napon a Szentlélek azt mondta Simeonnak, hogy menjen el a templomba s ott találkozni fog azzal a Gyermekkel, akit annyira vágyott már látni még itt e földön. — Boldogan engedelmeskedett Simeon, s imádkozva várta, hogy beteljesedjék az Úr ígérete. S egyszer csak belépett a templomba József és Mária, az Úr Jézussal együtt. Akkor már negyven napos volt az Úr Jézus s éppen azért hozták el szülei a templomba, hogy köszönetet mondjanak Istennek a születéséért s áldozatot mutathassanak be amit a törvény előírt. Simeon, amint megpillantotta őket, rögtön tisztában volt azzal, hogy ő a megígért Megváltó, mert a Szentlélek megmondotta néki. Örömteli szívvel lépett Mária elé, és megkérte, hogy adja át egy kicsit neki a Gyermeket. Simeon kérését szívesen teljesítette Mária. Simeon pedig örömtől sugárzó arcát felemelte az ég felé, hálát adott az Úrnak szeretetéért és kegyelméért. Szívéből eltűnt minden szomorúság. Most már nyugodtan halhatott meg, mert megszületett a Megváltója, aki Istennél békességet szerzett számára. „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a Te Üdvösségedet, amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a Te népednek, az Izráelnek, dicsőségére.”
József és Mária csodálkozva hallgatták Simeon szavait. Vajon honnan tudta ez az öreg ember, hogy az ő gyermekük a Megváltó? Csakis az Úrtól. És milyen csodálatos dolgokat mondott róla ez a Simeon! A szülők nagyon örültek, amikor ezt hallották. Ahhoz hasonló világosság gyúlt szívükben, mint amilyet a pásztorok láttak az angyalok megjelenése alkalmával. Újabb csoda volt ez is József és Mária számára.
Akkor visszaadta Simeon a gyermeket anyjának és kitárta kezét felette és József felett és megáldotta őket. „Imé ez arra rendeltetett, hogy sokan elessenek és felkeljenek Izráelben és jel legyen amelynek sokan ellene mondanak, — még a te lelked is áthatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” — Ez az áldás pedig azt jelentette, hogy mindenütt, ahol hinni fognak a Krisztusban, az emberek szívében világosság gyúl ki, s akik elfogadják Őt, azokat meg is szabadítja a bűn sötétségéből az Úr. Aki pedig nem hisz Benne, az elvettetik az örök sötétségre. A világon mindenkinek döntenie, választania kell majd, hogy vagy Vele, vagy ellene. Sokan lesznek olyanok is, akik ellene lesznek Jézusnak. Még a saját népe közül is sokan ellene támadnak. Ezért sokat kell majd szenvednie is. Mária szerencsére mindent megértett abból, amit az öreg Simeon mondott. Hogyan is hordozhatta volna el később azt a sok szenvedést, amit mint édesanyának kellett szenvednie neki is a kereszt alatt? Mert Isten Fiát az ő népe úgy megvetette később, hogy keresztre is feszítette! Máriát később is az vigasztalta meg a legnagyobb szenvedései között is, hogy tudta, hitte, hogy az ő fia a Megváltó, aki megszabadítja őt is minden gonosztól.
Egy napon a Szentlélek azt mondta Simeonnak, hogy menjen el a templomba s ott találkozni fog azzal a Gyermekkel, akit annyira vágyott már látni még itt e földön. — Boldogan engedelmeskedett Simeon, s imádkozva várta, hogy beteljesedjék az Úr ígérete. S egyszer csak belépett a templomba József és Mária, az Úr Jézussal együtt. Akkor már negyven napos volt az Úr Jézus s éppen azért hozták el szülei a templomba, hogy köszönetet mondjanak Istennek a születéséért s áldozatot mutathassanak be amit a törvény előírt. Simeon, amint megpillantotta őket, rögtön tisztában volt azzal, hogy ő a megígért Megváltó, mert a Szentlélek megmondotta néki. Örömteli szívvel lépett Mária elé, és megkérte, hogy adja át egy kicsit neki a Gyermeket. Simeon kérését szívesen teljesítette Mária. Simeon pedig örömtől sugárzó arcát felemelte az ég felé, hálát adott az Úrnak szeretetéért és kegyelméért. Szívéből eltűnt minden szomorúság. Most már nyugodtan halhatott meg, mert megszületett a Megváltója, aki Istennél békességet szerzett számára. „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a Te Üdvösségedet, amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a Te népednek, az Izráelnek, dicsőségére.”
József és Mária csodálkozva hallgatták Simeon szavait. Vajon honnan tudta ez az öreg ember, hogy az ő gyermekük a Megváltó? Csakis az Úrtól. És milyen csodálatos dolgokat mondott róla ez a Simeon! A szülők nagyon örültek, amikor ezt hallották. Ahhoz hasonló világosság gyúlt szívükben, mint amilyet a pásztorok láttak az angyalok megjelenése alkalmával. Újabb csoda volt ez is József és Mária számára.
Akkor visszaadta Simeon a gyermeket anyjának és kitárta kezét felette és József felett és megáldotta őket. „Imé ez arra rendeltetett, hogy sokan elessenek és felkeljenek Izráelben és jel legyen amelynek sokan ellene mondanak, — még a te lelked is áthatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” — Ez az áldás pedig azt jelentette, hogy mindenütt, ahol hinni fognak a Krisztusban, az emberek szívében világosság gyúl ki, s akik elfogadják Őt, azokat meg is szabadítja a bűn sötétségéből az Úr. Aki pedig nem hisz Benne, az elvettetik az örök sötétségre. A világon mindenkinek döntenie, választania kell majd, hogy vagy Vele, vagy ellene. Sokan lesznek olyanok is, akik ellene lesznek Jézusnak. Még a saját népe közül is sokan ellene támadnak. Ezért sokat kell majd szenvednie is. Mária szerencsére mindent megértett abból, amit az öreg Simeon mondott. Hogyan is hordozhatta volna el később azt a sok szenvedést, amit mint édesanyának kellett szenvednie neki is a kereszt alatt? Mert Isten Fiát az ő népe úgy megvetette később, hogy keresztre is feszítette! Máriát később is az vigasztalta meg a legnagyobb szenvedései között is, hogy tudta, hitte, hogy az ő fia a Megváltó, aki megszabadítja őt is minden gonosztól.
A keleti bölcsek
Máté 2:1—12
Mikor József és Mária mindenben eleget tettek annak, amit a törvény előírt a számukra, elindultak ismét Jeruzsálemből Betlehembe. Szívüket boldogság érzése töltötte el, hogy Jeruzsálemben is voltak, akik tudták, hogy az ő gyermekük a megígért Megváltó. De ez nem maradhat meg csak Jeruzsálemben, vagy éppen csak Betlehem falai között; még Izrael határain belül sem; hanem meg kell tudni ezt az egész világnak.
Az Úr pedig gondoskodott arról, hogy Kánaán földének határain túl is mindenkinek a tudomására jusson ez az örömhír. Egy alkalommal ugyanis nagyon előkelő társaság érkezett Jeruzsálembe. Messziről lerítt róluk, hogy valami nagyon magas rangú, dúsgazdag emberek lehetnek.
Vajon honnan jöhettek? Jeruzsálem lakói kíváncsian bámulták őket. Vajon kihez jöhettek látogatóba? Talán a miniszterelnökhöz, vagy magához Heródeshez? — találgatták kíváncsian az emberek, látva kincsekkel megrakott tevéiket.
Aztán leszálltak a tevéikről a titokzatos idegenek s megkérdezték a kíváncsi bámészkodóktól, hogy hol találhatnák meg a zsidók királyát aki megszületett? Az emberek értetlenül bámultak a kérdezőkre és megvonták a vállukat: Itt lakik ugyan a zsidók királya, Heródes, de ő nem született királynak, úgy tették azzá. Az pedig lehetetlen, hogy ne hallottunk volna arról, ha egy új herceg született volna a királyi palotában.
Nem tudták megmondani a gazdag idegeneknek, hogy hol található az, akit ők keresnek. — Ezek pedig nagyon elcsodálkoztak ezen. Furcsának találták, hogy itt, Jeruzsálemben senki sem tudott róla. „Keletről jövünk”, mondják, tudós csillagászok vagyunk, akik a csillagok állásából ki tudjuk olvasni a jövőt s mindazt, aminek történnie kell a jövőben. Nemrég láttunk egy új, eddig ismeretlen csillagot, amely azt jelenti, hogy itt születnie kellett nemrég egy új királynak, aki az egész világ királya lesz. Azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk ennek a rendkívüli királynak, aki most nemrég született meg ezen a vidéken."
Érthető, hogy akkoriban másról sem beszéltek az emberek Jeruzsálemben, mint amit a bölcsektől hallottak. Hátha mégsem mese? — mondogatták. Hátha mégis király született? És ha igen, mit jelentsen ez? Talán csak nem azt, hogy?!... Igen, a legkülönösebb gondolatok foglalkoztatták Jeruzsálem lakóit. De nem volt senki, aki világos és határozott feleletet adott volna a kérdéseikre. A bölcsek nagyon elszomorodtak. Hát potyára tették meg ezt a nagy utat, hiába vállalták a pusztán át vezető út minden kockázatát? Csak nem tévedtek? Ők egészen biztosak voltak a dolgukban.
De lám, egyszer csak futár érkezik hozzájuk Heródes királytól. A király hívatja magához a bölcseket. Ugyanis Heródes király is hallott az újságról s ő nemcsak elcsodálkozott, hanem nagyon is megrémült a hír hallatára. Heródes tudta, hogy a bölcs csillagászok nem indulnak el csakúgy ilyen nagy útra. Heródes ismerte a Megváltóról szóló próféciákat is. Éppen ez volt az oka annak, hogy hirtelen olyan ideges lett, amikor meghallotta, hogy a bölcsek ideérkeztek. Heródes jól tudta, hogy az a Gyermek, akit a bölcsek keresnek, a Dávid megígért fia, a Krisztus. Ha pedig igaz a hír, amely a bölcseket országába hozta, akkor számára nagyon sötét lett a jövő. Mert ez a Gyermek lesz az az igazi Király, akit az Isten adott a népnek. Heródes a saját akarata szerint akart uralkodni tovább s nem akart tudomást szerezni az Isten terveiről, elhatározásáról. Tudta, hogy ő halálos ellensége lehet csak ennek a Gyermeknek. Ezért igyekezett mielőbb ismeretséget kötni a bölcsekkel és kereste az alkalmat, hogy mielőbb beszélhessen velük. Meg akarta tudni tőlük pontosan mindazt, amit ők a csillagokból kiolvastak. Ha megtudtam, — gondolta, — akkor már tudni fogom azt is, hogy mit kell cselekednem. Mert annak a Gyermeknek el kell tűnnie minél előbb a színről. Először is meg kell tudnom pontosan, hogy hol született és hol található az a Gyermek. Erről pedig ki adhatna pontosabb felvilágosítást, mint a főpapok és írástudók?
Ők pedig azonnal megfelelhettek a király kérdésére, hisz szóról-szóra tudták a próféciákat. „Így szóltak néki: A júdeai Betlehemben; mert így írta meg a próféta: És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.”
Íme, világos az egész, És Heródes most már megtudta, amit akart. A főpapokra és írástudókra nem volt már semmi szüksége. Jöjjenek a bölcsek. Pontosan egyezett minden, amit a próféciákból megtudhatott Heródes azzal, amit a bölcsek a csillagról és számításaik eredményéről mondottak. Sehol másutt, csak Betlehemben születhetett meg az a Gyermek, efelől meggyőződött Heródes király is a bölcsekkel való beszélgetése alkalmával.
„Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.” Ezért kérdezősködött szorgalmatosan tőlük születése helye és körülményei után. Úgyannyira, hogy a bölcsek nem győztek csodálkozni azon, hogy még a király is csak ilyen keveset tud arról, akiről a próféták olyan sokat írtak és beszéltek félreérthetetlenül. Egy pillanatra még felmerült bennük az a gondolat is, hogy talán ők tévedtek a számításaikban. Viszont világosan látták a csillagot az égbolton s láthatták mindig, ha akarták, s felnéztek az égre. Mindenesetre, ha egyszer már ekkora utat megtettek a csillag nyomában, okvetlenül el fognak menni Betlehembe is, hogy utánanézzenek mindennek. Ezzel most már nem csupán a saját tudományukra, hanem az Istenre, az ő Igéjére hagyatkoztak, a próféciákba vetve bizodalmukat.
Megígérték tehát a királynak, hogy ők el fognak menni Betlehembe s ha megtalálták a Gyermeket, akkor hírül adják majd neki is mindazt, amit felőle megtudtak.
Heródes örült. No, ezt jól csináltam, szinte magától fog az ölembe hullani a gyümölcs, — gondolta. --
A bölcsek hamarosan elhagyták a királyi palotát és útra keltek Betlehem felé. Nem értették, hogy hogyan lehetséges az, hogy a zsidók közül senki sem tart velük, hogy tisztességet tegyen az újszülött királynak. Mind érthetetlenebb lett számukra minden.
Egyszeriben felderült azonban az arcuk, amikor megpillantották az égen újból a Zsidók Királyának csillagát ragyogni. Most már biztos, hogy jó úton járunk, — mondták. — Eddig is az Isten mutatta meg nékik az utat, s ő vezette őket a veszedelmes útjukon, örültek, hogy pontosan egybehangzó volt az ő tudományuk a próféciákkal. Mintha valami ragyogó világosság gyúlt volna a szívükben, mikor ezt megértették. Biztosan hitték most már, hogy meg fogják találni a nagy Királyt, hisz maga az Isten vezeti őket el Betlehembe. Boldogan siettek hát, hogy mielőbb megérkezzenek Betlehembe.
És meg is találták a Királyt. Betlehemben már meg tudták mondani nekik, amire kíváncsiak voltak s meg is tudták mutatni az utat Mária és József tartózkodási helye felé. Örömmel ugráltak le tevéik hátáról és boldogan léptek be az egyszerű ház ajtaján. És mit láttak? Egy nagyon szegényes hajlékban egy nagyon egyszerű és szegény édesanyát, és egy közönséges kisgyermeket. Ők azonban mégsem kételkedtek már. A prófécia megmondta, a csillag megmutatta. Itt van előttük a Zsidók Királya, ő az Üdvözítő. Ez a Gyermek pedig az ő királyuk is. Mert ő az Istentől adott Megváltó. Alázatosan borultak le a Gyermek előtt, összetették kezüket, mélyen meghajtották magukat előtte s imádták Őt.
József és Mária pedig együtt adtak hálát Istennek ezért az újabb csodáért.
A bölcsek végül sorra kinyitották útitáskáikat és elővették kincseiket: aranyat, tömjént és mirhát. Igen sok pénzt adtak ki ezekért a drága ajándékokért, mert királyhoz illő ajándékokkal akartak kedveskedni az újszülött Királynak, a Szabadítónak. Végül nagyon csekély értékű ajándéknak tűnt előttük az, amit hoztak az Üdvözítőnek, aki az egész világ Ura és Királya, aki az egész világot megváltja a bűn halálából. Még sokkal többet szerettek volna neki ajándékozni, szerették volna odaadni a szívüket is.
Végül azután hálás örömmel a szívükben elbúcsúztak Máriáéktól és elindultak a szállásaik felé. Holnap már vissza is kell indulniuk távoli hazájuk felé, hogy minél előbb elmondhassák otthon a nagy újságot.
Igen ám, de előbb üzenetet kell küldeniük Heródes királynak. Erre nem került sor. Mert éjjel csodálatos álmot láttak ezek a bölcsek. Isten figyelmeztette őket álmukban, hogy ne menjenek el Heródeshez és ne is üzenjenek neki, hanem inkább más úton térjenek vissza hazájukba.
A bölcsek szót fogadtak Istennek. Heródes király így nem kapott semmiféle hírt a Gyermek felől.
Az Úr pedig gondoskodott arról, hogy Kánaán földének határain túl is mindenkinek a tudomására jusson ez az örömhír. Egy alkalommal ugyanis nagyon előkelő társaság érkezett Jeruzsálembe. Messziről lerítt róluk, hogy valami nagyon magas rangú, dúsgazdag emberek lehetnek.
Vajon honnan jöhettek? Jeruzsálem lakói kíváncsian bámulták őket. Vajon kihez jöhettek látogatóba? Talán a miniszterelnökhöz, vagy magához Heródeshez? — találgatták kíváncsian az emberek, látva kincsekkel megrakott tevéiket.
Aztán leszálltak a tevéikről a titokzatos idegenek s megkérdezték a kíváncsi bámészkodóktól, hogy hol találhatnák meg a zsidók királyát aki megszületett? Az emberek értetlenül bámultak a kérdezőkre és megvonták a vállukat: Itt lakik ugyan a zsidók királya, Heródes, de ő nem született királynak, úgy tették azzá. Az pedig lehetetlen, hogy ne hallottunk volna arról, ha egy új herceg született volna a királyi palotában.
Nem tudták megmondani a gazdag idegeneknek, hogy hol található az, akit ők keresnek. — Ezek pedig nagyon elcsodálkoztak ezen. Furcsának találták, hogy itt, Jeruzsálemben senki sem tudott róla. „Keletről jövünk”, mondják, tudós csillagászok vagyunk, akik a csillagok állásából ki tudjuk olvasni a jövőt s mindazt, aminek történnie kell a jövőben. Nemrég láttunk egy új, eddig ismeretlen csillagot, amely azt jelenti, hogy itt születnie kellett nemrég egy új királynak, aki az egész világ királya lesz. Azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk ennek a rendkívüli királynak, aki most nemrég született meg ezen a vidéken."
Érthető, hogy akkoriban másról sem beszéltek az emberek Jeruzsálemben, mint amit a bölcsektől hallottak. Hátha mégsem mese? — mondogatták. Hátha mégis király született? És ha igen, mit jelentsen ez? Talán csak nem azt, hogy?!... Igen, a legkülönösebb gondolatok foglalkoztatták Jeruzsálem lakóit. De nem volt senki, aki világos és határozott feleletet adott volna a kérdéseikre. A bölcsek nagyon elszomorodtak. Hát potyára tették meg ezt a nagy utat, hiába vállalták a pusztán át vezető út minden kockázatát? Csak nem tévedtek? Ők egészen biztosak voltak a dolgukban.
De lám, egyszer csak futár érkezik hozzájuk Heródes királytól. A király hívatja magához a bölcseket. Ugyanis Heródes király is hallott az újságról s ő nemcsak elcsodálkozott, hanem nagyon is megrémült a hír hallatára. Heródes tudta, hogy a bölcs csillagászok nem indulnak el csakúgy ilyen nagy útra. Heródes ismerte a Megváltóról szóló próféciákat is. Éppen ez volt az oka annak, hogy hirtelen olyan ideges lett, amikor meghallotta, hogy a bölcsek ideérkeztek. Heródes jól tudta, hogy az a Gyermek, akit a bölcsek keresnek, a Dávid megígért fia, a Krisztus. Ha pedig igaz a hír, amely a bölcseket országába hozta, akkor számára nagyon sötét lett a jövő. Mert ez a Gyermek lesz az az igazi Király, akit az Isten adott a népnek. Heródes a saját akarata szerint akart uralkodni tovább s nem akart tudomást szerezni az Isten terveiről, elhatározásáról. Tudta, hogy ő halálos ellensége lehet csak ennek a Gyermeknek. Ezért igyekezett mielőbb ismeretséget kötni a bölcsekkel és kereste az alkalmat, hogy mielőbb beszélhessen velük. Meg akarta tudni tőlük pontosan mindazt, amit ők a csillagokból kiolvastak. Ha megtudtam, — gondolta, — akkor már tudni fogom azt is, hogy mit kell cselekednem. Mert annak a Gyermeknek el kell tűnnie minél előbb a színről. Először is meg kell tudnom pontosan, hogy hol született és hol található az a Gyermek. Erről pedig ki adhatna pontosabb felvilágosítást, mint a főpapok és írástudók?
Ők pedig azonnal megfelelhettek a király kérdésére, hisz szóról-szóra tudták a próféciákat. „Így szóltak néki: A júdeai Betlehemben; mert így írta meg a próféta: És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.”
Íme, világos az egész, És Heródes most már megtudta, amit akart. A főpapokra és írástudókra nem volt már semmi szüksége. Jöjjenek a bölcsek. Pontosan egyezett minden, amit a próféciákból megtudhatott Heródes azzal, amit a bölcsek a csillagról és számításaik eredményéről mondottak. Sehol másutt, csak Betlehemben születhetett meg az a Gyermek, efelől meggyőződött Heródes király is a bölcsekkel való beszélgetése alkalmával.
„Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.” Ezért kérdezősködött szorgalmatosan tőlük születése helye és körülményei után. Úgyannyira, hogy a bölcsek nem győztek csodálkozni azon, hogy még a király is csak ilyen keveset tud arról, akiről a próféták olyan sokat írtak és beszéltek félreérthetetlenül. Egy pillanatra még felmerült bennük az a gondolat is, hogy talán ők tévedtek a számításaikban. Viszont világosan látták a csillagot az égbolton s láthatták mindig, ha akarták, s felnéztek az égre. Mindenesetre, ha egyszer már ekkora utat megtettek a csillag nyomában, okvetlenül el fognak menni Betlehembe is, hogy utánanézzenek mindennek. Ezzel most már nem csupán a saját tudományukra, hanem az Istenre, az ő Igéjére hagyatkoztak, a próféciákba vetve bizodalmukat.
Megígérték tehát a királynak, hogy ők el fognak menni Betlehembe s ha megtalálták a Gyermeket, akkor hírül adják majd neki is mindazt, amit felőle megtudtak.
Heródes örült. No, ezt jól csináltam, szinte magától fog az ölembe hullani a gyümölcs, — gondolta. --
A bölcsek hamarosan elhagyták a királyi palotát és útra keltek Betlehem felé. Nem értették, hogy hogyan lehetséges az, hogy a zsidók közül senki sem tart velük, hogy tisztességet tegyen az újszülött királynak. Mind érthetetlenebb lett számukra minden.
Egyszeriben felderült azonban az arcuk, amikor megpillantották az égen újból a Zsidók Királyának csillagát ragyogni. Most már biztos, hogy jó úton járunk, — mondták. — Eddig is az Isten mutatta meg nékik az utat, s ő vezette őket a veszedelmes útjukon, örültek, hogy pontosan egybehangzó volt az ő tudományuk a próféciákkal. Mintha valami ragyogó világosság gyúlt volna a szívükben, mikor ezt megértették. Biztosan hitték most már, hogy meg fogják találni a nagy Királyt, hisz maga az Isten vezeti őket el Betlehembe. Boldogan siettek hát, hogy mielőbb megérkezzenek Betlehembe.
És meg is találták a Királyt. Betlehemben már meg tudták mondani nekik, amire kíváncsiak voltak s meg is tudták mutatni az utat Mária és József tartózkodási helye felé. Örömmel ugráltak le tevéik hátáról és boldogan léptek be az egyszerű ház ajtaján. És mit láttak? Egy nagyon szegényes hajlékban egy nagyon egyszerű és szegény édesanyát, és egy közönséges kisgyermeket. Ők azonban mégsem kételkedtek már. A prófécia megmondta, a csillag megmutatta. Itt van előttük a Zsidók Királya, ő az Üdvözítő. Ez a Gyermek pedig az ő királyuk is. Mert ő az Istentől adott Megváltó. Alázatosan borultak le a Gyermek előtt, összetették kezüket, mélyen meghajtották magukat előtte s imádták Őt.
József és Mária pedig együtt adtak hálát Istennek ezért az újabb csodáért.
A bölcsek végül sorra kinyitották útitáskáikat és elővették kincseiket: aranyat, tömjént és mirhát. Igen sok pénzt adtak ki ezekért a drága ajándékokért, mert királyhoz illő ajándékokkal akartak kedveskedni az újszülött Királynak, a Szabadítónak. Végül nagyon csekély értékű ajándéknak tűnt előttük az, amit hoztak az Üdvözítőnek, aki az egész világ Ura és Királya, aki az egész világot megváltja a bűn halálából. Még sokkal többet szerettek volna neki ajándékozni, szerették volna odaadni a szívüket is.
Végül azután hálás örömmel a szívükben elbúcsúztak Máriáéktól és elindultak a szállásaik felé. Holnap már vissza is kell indulniuk távoli hazájuk felé, hogy minél előbb elmondhassák otthon a nagy újságot.
Igen ám, de előbb üzenetet kell küldeniük Heródes királynak. Erre nem került sor. Mert éjjel csodálatos álmot láttak ezek a bölcsek. Isten figyelmeztette őket álmukban, hogy ne menjenek el Heródeshez és ne is üzenjenek neki, hanem inkább más úton térjenek vissza hazájukba.
A bölcsek szót fogadtak Istennek. Heródes király így nem kapott semmiféle hírt a Gyermek felől.
A gyermekgyilkosság
Máté 2:3—18
Heródes király pedig csak várt, várt. De hiába várt. Mert sem a bölcsek nem érkeztek vissza Betlehemből, sem üzenet nem érkezett tőlük. Vajon hol maradhattak el ennyi ideig?
Végül aztán tudomásul kellett vennie, hogy a bölcsekre ugyan hiába vár. Rettentő haragra gerjedt, amikor rájött, hogy rászedték.
Mégse adta fel gonosz tervét. Ha törik, ha szakad, de el kell tüntetni azt a kis gyermeket, — határozta el Heródes. --
Nézzük csak: Mennyi idős is lehet most az a Gyermek? Két évesnél semmi szín alatt sem lehet idősebb — számítgatta magában a gonosz király. --
S akkor egy szörnyű parancsot adott ki Heródes. Ez a parancs így hangzott: Két éven alul minden gyermeket meg kell gyilkolni Betlehemben és környékén.
Elképzelhetjük, hogy micsoda sírás és jajgatás töltötte be akkor az egész Betlehemet. Hogy tárták ki karjaikat védelmül a gyermekeik fölött azok a szerencsétlen édesanyák, amikor megjelentek náluk Heródes király durva szolgái, hogy a borzasztó királyi parancsnak eleget tegyenek. Mert hiába volt minden sírás, minden könyörgés. Mit sem ért az anyák s apák védekezése, mert a durva zsoldos katonák erősebbek voltak náluk. Sorra legyilkoltak minden két évesnél kisebb gyermeket Betlehemben.
Heródes tehát mégis végrehajtotta tervét. S ő legalábbis azt remélte, hogy elérte célját.
Tévedett. Mert akit ő meg akart semmisíteni, az a gyermek Jézus volt. És Jézus élt! Szüleivel, Józseffel és Máriával együtt biztonságban voltak Egyiptomban. Isten gondoskodott róluk. Mert amikor a bölcsek visszaindultak hazájukba, megjelent egy angyal Józsefnek is álmában és ezt mondta neki: „Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket.” Amikor ez történt, József felkelt, felébresztette Máriát, aki karjába vette a Gyermeket és elmenekültek Egyiptomba. Sok kincset kaptak a bölcsektől s József e kincsek árán megvásárolhatott maguknak mindent, amire csak a hosszú úton szükségük lehetett. Sőt, még Egyiptomban is nyugodtan élhettek ezekből a kincsekből.
Végül aztán tudomásul kellett vennie, hogy a bölcsekre ugyan hiába vár. Rettentő haragra gerjedt, amikor rájött, hogy rászedték.
Mégse adta fel gonosz tervét. Ha törik, ha szakad, de el kell tüntetni azt a kis gyermeket, — határozta el Heródes. --
Nézzük csak: Mennyi idős is lehet most az a Gyermek? Két évesnél semmi szín alatt sem lehet idősebb — számítgatta magában a gonosz király. --
S akkor egy szörnyű parancsot adott ki Heródes. Ez a parancs így hangzott: Két éven alul minden gyermeket meg kell gyilkolni Betlehemben és környékén.
Elképzelhetjük, hogy micsoda sírás és jajgatás töltötte be akkor az egész Betlehemet. Hogy tárták ki karjaikat védelmül a gyermekeik fölött azok a szerencsétlen édesanyák, amikor megjelentek náluk Heródes király durva szolgái, hogy a borzasztó királyi parancsnak eleget tegyenek. Mert hiába volt minden sírás, minden könyörgés. Mit sem ért az anyák s apák védekezése, mert a durva zsoldos katonák erősebbek voltak náluk. Sorra legyilkoltak minden két évesnél kisebb gyermeket Betlehemben.
Heródes tehát mégis végrehajtotta tervét. S ő legalábbis azt remélte, hogy elérte célját.
Tévedett. Mert akit ő meg akart semmisíteni, az a gyermek Jézus volt. És Jézus élt! Szüleivel, Józseffel és Máriával együtt biztonságban voltak Egyiptomban. Isten gondoskodott róluk. Mert amikor a bölcsek visszaindultak hazájukba, megjelent egy angyal Józsefnek is álmában és ezt mondta neki: „Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket.” Amikor ez történt, József felkelt, felébresztette Máriát, aki karjába vette a Gyermeket és elmenekültek Egyiptomba. Sok kincset kaptak a bölcsektől s József e kincsek árán megvásárolhatott maguknak mindent, amire csak a hosszú úton szükségük lehetett. Sőt, még Egyiptomban is nyugodtan élhettek ezekből a kincsekből.