Pünkösd
Apostolok Cselekedetei 2:1-41
Ötven nappal húsvét után ünnepelték a Pünkösdöt. Már tíz napja, hogy az Üdvözítő felment a mennybe. A tanítványok engedelmesen megtették, amit Ő mondott nekik. Egész idő alatt Jeruzsálemben maradtak. Együtt imádkoztak ez idő alatt szüntelenül. Nagyon komolyan számítottak arra, hogy Uruk beteljesíti rajtuk ígéretét s elküldi Szentlelkét hozzájuk.
Elérkezett a Pünkösd napja is. Ez a termés betakarításának ünnepe volt. Az első gabonából készített kenyeret elvitték az Úr templomába s letették az oltárra, hogy eleget tegyenek az Úr törvényének. Isten áldotta meg munkájukat s Ő tartotta meg termésüket is. Ezért Neki adták hálából az első kenyeret.
Jeruzsálem, a főváros megint tömve volt az ünnepre összesereglett emberekkel. Énekeltek s ujjongva adtak hálát a mindennapi kenyérért az ünnepre összesereglett emberek. Jézus barátai a templom melletti teremben gyülekeztek. Mintegy százhúsz ember gyűlt össze itt, közöttük sok nő is. Ezek hálát adtak Istennek az aratásban is tapasztalt áldásaiért. Könyörögtek, hogy máskor se vonja meg áldását tőlük a testi kenyér biztosításában sem. Ezek a hívők azonban könyörögtek még azért is, hogy ne vonja meg áldását az Isten abban sem, amit emberek aratásában ígért meg nekik. Mert az lesz az ő igazi aratásuk, amikor embereket térítenek meg az Úrhoz. Ezt a munkát azonban nem képesek elvégezni a saját erejükből, ezért kérték az Isten Szentlelke erejét segítségül ama nagy aratáshoz.
Egyszer csak hirtelen csodás hangoktól riadtak meg! Mintha nagyon erős szél támadt volna abban a házban, elsősorban is abban a teremben, amelyben ők voltak. Igen furcsa volt ez, mert kívülről a készülő viharnak nyoma sem látszott.
Nem közönséges vihar készült, hanem a szél a mennyből jött alá. A Szentlélek szele volt ez, amely rájuk szállt. A Szentlélek úgy jött, mint a szél, láthatatlanul, de félreérthetetlenül tapasztalnia kellett minden jelenlévőnek erejét. És amint a szélvihar mindent megtisztít, ami az útjába kerül, úgy tisztította meg a Szentlélek is mindazokat, akikben lakni kívánt. A Szentlélek mindent elsöpört útjából, mai akadályozhatta volna abban, hogy lakozást vegyen az emberi szívekben.
Követte azonban még más jel is a Szentlélek eljövetelét. Mert amikor a szélfúvás elült, csodálkozva néztek egymásra az emberek. Mindennek megvolt a maga jelentősége. Amint a tűz felmelegít, úgy melegíti fel szívünket a Szentlélek az Isten és az Üdvözítő felebarátaink szeretésére.
És ők akkor egészen más emberekké lettek. Akiknek szívét betöltötte a Szentlélek, nagyon boldogoknak érezték magukat, mert egyszerre megértették, hogy mily nagyon szerette őket az Isten, amikor a Szentlélek megvilágosította elméjüket, megnyitotta ajkukat, hogy elmondhassák mindenütt azt a csodát, amit láttak, tapasztaltak. Hirdették Isten csodálatos szeretetét, amelyet megmutatott irántunk azzal, hogy elküldte Fiát a földre.
A szél zúgása kihallatszott a teremből, s az utcán járó emberek is csodálkozva figyeltek fel rá, kérdezgetve egymástól, hogy vajon mi akar ez lenni? Ebben a tömegben sokféle ember volt. A világ minden tájáról összesereglett emberek voltak ezek, akik a pünkösdi ünnepeket a fővárosban kívánták eltölteni. Voltak közöttük olyanok is, akik egész életüket külföldön töltötték el, s most az életük végén hazajöttek Jeruzsálembe, hogy utolsó napjaikat a szent városban, a szent templom körül élhessék. Voltak közöttük olyanok, akik őszintén kívánták szolgálni Izrael Istenét, s azért jöttek fel a pünkösdi ünnepekre a fővárosba. Mindnyájan nagy figyelemmel hallgatták a tanítványok beszédét. Egyet nem voltak képesek megérteni: „Mi módon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?” - kérdezgették egymástól suttogva. Hogy lehetséges az – kérdezte az egyiptomi a rómait –, hát ezek minden nyelven tudnak szólni egyszerre? Vajon mi lehet az oka ennek a csodának, hogy ki-ki a saját nyelvén hallja szólni a tanítványokat?
Íme, ez volt a harmadik csodajele annak, hogy a Szentlélek valóban eljött hozzájuk. Az Úr Jézus megparancsolta, hogy prédikáljátok az Evangéliumot minden népnek. És most pontosan teljesíthetik a hívők ezt a parancsot. A Szentlélek tette ezt a csodát, hogy mindenki a saját nyelvén hallgathatta az Evangéliumot. Az Ő munkája nyomán egy új nép fog támadni erre a világra, akik teljesen egyek lesznek az Isten és az Üdvözítő iránt érzett kibeszélhetetlenül nagy szeretetben. Az a nép a gyülekezet, amely szereti az Istent és a Megváltót, az Úr Jézus gyülekezete az egyház. Az Úr egyháza.
A nagy tömeg jó részének fogalma sem volt ezekről. De az istentiszteletek látogatóinak s a jó szándékú kegyeseknek is új, érthetetlen volt mindaz, ami ekkor történt. Ők sem értették meg ebből a csodát, csak akkor, amikor a Szentlélek kitöltetett rájuk is. Egyelőre csak csodálkozhattak ők is ezen. Legtöbbjük még sosem hallott eddig így beszélni az Isten szeretetéről. Igaz, hogy nem is gondolták eddig olyan őszintén és komolyan, hogy ők is az Istent szeretnék szolgálni. Sohasem érezték még olyan boldogoknak magukat, amikor az Istenről szóltak előttük, mint ekkor. „Álmélkodtak pedig mindnyájan és zavarban voltak, egymásnak ezt mondták: Vajon mi akar ez lenni?”
Megdöbbentették őket Péter szavai: az az Úr Jézus, akit ti megfeszítettetek, él!
Voltak aztán a tömegben gúnyolódók is, akik csúfolódva állapították meg: „Édes bortól részegedtek meg.”
„Péter azonban előállott a tizeneggyel, felemelte szavát és így szólt nekik: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok, vegyétek tudomásul és hallgassátok meg az én beszédeimet. Mert nem részegek ezek, amint gondoljátok; hiszen a napnak harmadik órája van; hanem ez az, amit megmondott Jóel próféta: És lesz az utolsó napokban, — ezt mondja az Isten, — kitöltök az én Lelkemből mindenkire; és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak. Sőt az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is árasztok azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak. És csodákat teszek fenn az égben és jeleket lenn a földön: vért, tüzet és füstfellegeket. A nap sötétséggé változik és a hold vérré, mielőtt eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja, És lesz, hogy mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.”
„Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki előttetek Istentől bizonyságot nyert hatalmas cselekedetek, csodatételek és jelek által, amelyeket ő általa, cselekedett az Isten köztetek, — amint magatok is tudjátok, — azt, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből nektek kiadatott, az istentelenek keze által keresztre feszítettétek és megöltétek. Őt az Isten feltámasztotta, megoldotta a halál fájdalmait, mivel lehetetlen is volt, hogy az őt fogva tartsa.”
Rémület lett úrrá az embereken, mikor ezt hallották. Megborzadtak attól, hogy mit cselekedtek, keresztre feszítették az Úr Krisztust. Biztos, hogy nagyon meg fogja büntetni Isten őket a gonoszságukért – gondolták. – Meg is érdemelnék. Jaj, mi lesz, ha el fog jönni újból a Krisztus! Lesz-e valami mentség gonosztettükre? Lesz-e bocsánat a bűneikre?
„És így szóltak Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?”
„Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mind azoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”
A tanítványok pedig arathattak ezen az ünnepen. Férfiak és nők rohantak hozzájuk nagy számban azok közül, akik a Péter beszédére figyeltek. Meg akartak keresztelkedni ezek, hogy ők is a Jézus Krisztus anyaszentegyházához tartozhassanak. Háromezren voltak ezek. Egy prédikáció után háromezren! Íme, mit tehet a Szentlélek. Hasonlóan megáldotta a többi gyülekezetet is az Úr Jézus Krisztus. Mert az Isten szövetsége nem csupán a zsidó népre vonatkozóan érvényes, hanem mindenkire nézve, aki csak hiszi, hogy a Jézus a Krisztus, az Isten által küldött Szabadító.
Ugyanígy vonatkozik ránk is a Péter által hirdetett Ige. A Szentlélek lakozást kíván venni a mi szívünkben is. Mi emlékszünk arra a hatalmas csodára a mi pünkösdi ünnepléseinkben, amelyet Isten Lelke cselekedett az első Pünkösd alkalmával az emberi szívekben.
Az egyház (Apostolok Cselekedetei 2:42-47)
Ettől a naptól kezdve az Úr Jézus Krisztus egyháza egyre nőtt, erősödött. Azok a külföldön élő pünkösdöt ünneplők, akik befogadták az Evangéliumot, a Pünkösd ünnepe után visszatértek hazájukba és továbbadták az Evangéliumot családjuk tagjainak és honfitársaiknak. A Jeruzsálemben megtért háromezernek is csak egy kis része maradt a fővárosban, de ez is elég volt, mert az Úr Jézus ott maradt tanítványaival a Szentlelke által, s azok nagy bátorsággal szólták az Evangéliumot minden nép előtt, hirdetve, hogy az Úr él és csodákat cselekszik az övéi életében. Így minden nap szaporodott az egyház tagjainak száma, napról napra mind többe keresztelkedtek meg az Úr nevére. A keresztyén egyház szaporodott, s az Úr Jézus Krisztus uralkodott benne.
És ezek a hívők nagy tiszteletben álltak az egész nép előtt, senki sem merte bántani, vagy akár csak megszólni is őket. Nyugodtan összegyülekezhettek, együtt olvasták Isten Igéjét, együtt imádkoztak és együtt úrvacsoráztak. Az Úr vigyázott rájuk, hogy semmi bántódásuk se lehessen. Még a templomban is tarthattak istentiszteleteket. Naponként dicsérték Istent imádságaikban és énekszókban.
De nem maradt ám mindig ilyen könnyű és ilyen gyönyörű az egyház tagjainak élete. Az Úr Jézus ugyanis megmondta már régebben nekik, hogy „A világon nyomorúságotok lesz, és amint engem üldöztek, titeket is üldözni fognak majd az én nevemért”. De megmondta azt is, hogy az egyház győztesen fog kikerülni legnehezebb harcaiból is. És az Evangéliumnak hirdettetnie kell a pogányok között is. Minden embernek meg kell tudnia, hogy az Úr Jézus Krisztus él és uralkodik mindörökké.
Elérkezett a Pünkösd napja is. Ez a termés betakarításának ünnepe volt. Az első gabonából készített kenyeret elvitték az Úr templomába s letették az oltárra, hogy eleget tegyenek az Úr törvényének. Isten áldotta meg munkájukat s Ő tartotta meg termésüket is. Ezért Neki adták hálából az első kenyeret.
Jeruzsálem, a főváros megint tömve volt az ünnepre összesereglett emberekkel. Énekeltek s ujjongva adtak hálát a mindennapi kenyérért az ünnepre összesereglett emberek. Jézus barátai a templom melletti teremben gyülekeztek. Mintegy százhúsz ember gyűlt össze itt, közöttük sok nő is. Ezek hálát adtak Istennek az aratásban is tapasztalt áldásaiért. Könyörögtek, hogy máskor se vonja meg áldását tőlük a testi kenyér biztosításában sem. Ezek a hívők azonban könyörögtek még azért is, hogy ne vonja meg áldását az Isten abban sem, amit emberek aratásában ígért meg nekik. Mert az lesz az ő igazi aratásuk, amikor embereket térítenek meg az Úrhoz. Ezt a munkát azonban nem képesek elvégezni a saját erejükből, ezért kérték az Isten Szentlelke erejét segítségül ama nagy aratáshoz.
Egyszer csak hirtelen csodás hangoktól riadtak meg! Mintha nagyon erős szél támadt volna abban a házban, elsősorban is abban a teremben, amelyben ők voltak. Igen furcsa volt ez, mert kívülről a készülő viharnak nyoma sem látszott.
Nem közönséges vihar készült, hanem a szél a mennyből jött alá. A Szentlélek szele volt ez, amely rájuk szállt. A Szentlélek úgy jött, mint a szél, láthatatlanul, de félreérthetetlenül tapasztalnia kellett minden jelenlévőnek erejét. És amint a szélvihar mindent megtisztít, ami az útjába kerül, úgy tisztította meg a Szentlélek is mindazokat, akikben lakni kívánt. A Szentlélek mindent elsöpört útjából, mai akadályozhatta volna abban, hogy lakozást vegyen az emberi szívekben.
Követte azonban még más jel is a Szentlélek eljövetelét. Mert amikor a szélfúvás elült, csodálkozva néztek egymásra az emberek. Mindennek megvolt a maga jelentősége. Amint a tűz felmelegít, úgy melegíti fel szívünket a Szentlélek az Isten és az Üdvözítő felebarátaink szeretésére.
És ők akkor egészen más emberekké lettek. Akiknek szívét betöltötte a Szentlélek, nagyon boldogoknak érezték magukat, mert egyszerre megértették, hogy mily nagyon szerette őket az Isten, amikor a Szentlélek megvilágosította elméjüket, megnyitotta ajkukat, hogy elmondhassák mindenütt azt a csodát, amit láttak, tapasztaltak. Hirdették Isten csodálatos szeretetét, amelyet megmutatott irántunk azzal, hogy elküldte Fiát a földre.
A szél zúgása kihallatszott a teremből, s az utcán járó emberek is csodálkozva figyeltek fel rá, kérdezgetve egymástól, hogy vajon mi akar ez lenni? Ebben a tömegben sokféle ember volt. A világ minden tájáról összesereglett emberek voltak ezek, akik a pünkösdi ünnepeket a fővárosban kívánták eltölteni. Voltak közöttük olyanok is, akik egész életüket külföldön töltötték el, s most az életük végén hazajöttek Jeruzsálembe, hogy utolsó napjaikat a szent városban, a szent templom körül élhessék. Voltak közöttük olyanok, akik őszintén kívánták szolgálni Izrael Istenét, s azért jöttek fel a pünkösdi ünnepekre a fővárosba. Mindnyájan nagy figyelemmel hallgatták a tanítványok beszédét. Egyet nem voltak képesek megérteni: „Mi módon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?” - kérdezgették egymástól suttogva. Hogy lehetséges az – kérdezte az egyiptomi a rómait –, hát ezek minden nyelven tudnak szólni egyszerre? Vajon mi lehet az oka ennek a csodának, hogy ki-ki a saját nyelvén hallja szólni a tanítványokat?
Íme, ez volt a harmadik csodajele annak, hogy a Szentlélek valóban eljött hozzájuk. Az Úr Jézus megparancsolta, hogy prédikáljátok az Evangéliumot minden népnek. És most pontosan teljesíthetik a hívők ezt a parancsot. A Szentlélek tette ezt a csodát, hogy mindenki a saját nyelvén hallgathatta az Evangéliumot. Az Ő munkája nyomán egy új nép fog támadni erre a világra, akik teljesen egyek lesznek az Isten és az Üdvözítő iránt érzett kibeszélhetetlenül nagy szeretetben. Az a nép a gyülekezet, amely szereti az Istent és a Megváltót, az Úr Jézus gyülekezete az egyház. Az Úr egyháza.
A nagy tömeg jó részének fogalma sem volt ezekről. De az istentiszteletek látogatóinak s a jó szándékú kegyeseknek is új, érthetetlen volt mindaz, ami ekkor történt. Ők sem értették meg ebből a csodát, csak akkor, amikor a Szentlélek kitöltetett rájuk is. Egyelőre csak csodálkozhattak ők is ezen. Legtöbbjük még sosem hallott eddig így beszélni az Isten szeretetéről. Igaz, hogy nem is gondolták eddig olyan őszintén és komolyan, hogy ők is az Istent szeretnék szolgálni. Sohasem érezték még olyan boldogoknak magukat, amikor az Istenről szóltak előttük, mint ekkor. „Álmélkodtak pedig mindnyájan és zavarban voltak, egymásnak ezt mondták: Vajon mi akar ez lenni?”
Megdöbbentették őket Péter szavai: az az Úr Jézus, akit ti megfeszítettetek, él!
Voltak aztán a tömegben gúnyolódók is, akik csúfolódva állapították meg: „Édes bortól részegedtek meg.”
„Péter azonban előállott a tizeneggyel, felemelte szavát és így szólt nekik: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok, vegyétek tudomásul és hallgassátok meg az én beszédeimet. Mert nem részegek ezek, amint gondoljátok; hiszen a napnak harmadik órája van; hanem ez az, amit megmondott Jóel próféta: És lesz az utolsó napokban, — ezt mondja az Isten, — kitöltök az én Lelkemből mindenkire; és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak. Sőt az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is árasztok azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak. És csodákat teszek fenn az égben és jeleket lenn a földön: vért, tüzet és füstfellegeket. A nap sötétséggé változik és a hold vérré, mielőtt eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja, És lesz, hogy mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.”
„Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki előttetek Istentől bizonyságot nyert hatalmas cselekedetek, csodatételek és jelek által, amelyeket ő általa, cselekedett az Isten köztetek, — amint magatok is tudjátok, — azt, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből nektek kiadatott, az istentelenek keze által keresztre feszítettétek és megöltétek. Őt az Isten feltámasztotta, megoldotta a halál fájdalmait, mivel lehetetlen is volt, hogy az őt fogva tartsa.”
Rémület lett úrrá az embereken, mikor ezt hallották. Megborzadtak attól, hogy mit cselekedtek, keresztre feszítették az Úr Krisztust. Biztos, hogy nagyon meg fogja büntetni Isten őket a gonoszságukért – gondolták. – Meg is érdemelnék. Jaj, mi lesz, ha el fog jönni újból a Krisztus! Lesz-e valami mentség gonosztettükre? Lesz-e bocsánat a bűneikre?
„És így szóltak Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?”
„Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mind azoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”
A tanítványok pedig arathattak ezen az ünnepen. Férfiak és nők rohantak hozzájuk nagy számban azok közül, akik a Péter beszédére figyeltek. Meg akartak keresztelkedni ezek, hogy ők is a Jézus Krisztus anyaszentegyházához tartozhassanak. Háromezren voltak ezek. Egy prédikáció után háromezren! Íme, mit tehet a Szentlélek. Hasonlóan megáldotta a többi gyülekezetet is az Úr Jézus Krisztus. Mert az Isten szövetsége nem csupán a zsidó népre vonatkozóan érvényes, hanem mindenkire nézve, aki csak hiszi, hogy a Jézus a Krisztus, az Isten által küldött Szabadító.
Ugyanígy vonatkozik ránk is a Péter által hirdetett Ige. A Szentlélek lakozást kíván venni a mi szívünkben is. Mi emlékszünk arra a hatalmas csodára a mi pünkösdi ünnepléseinkben, amelyet Isten Lelke cselekedett az első Pünkösd alkalmával az emberi szívekben.
Az egyház (Apostolok Cselekedetei 2:42-47)
Ettől a naptól kezdve az Úr Jézus Krisztus egyháza egyre nőtt, erősödött. Azok a külföldön élő pünkösdöt ünneplők, akik befogadták az Evangéliumot, a Pünkösd ünnepe után visszatértek hazájukba és továbbadták az Evangéliumot családjuk tagjainak és honfitársaiknak. A Jeruzsálemben megtért háromezernek is csak egy kis része maradt a fővárosban, de ez is elég volt, mert az Úr Jézus ott maradt tanítványaival a Szentlelke által, s azok nagy bátorsággal szólták az Evangéliumot minden nép előtt, hirdetve, hogy az Úr él és csodákat cselekszik az övéi életében. Így minden nap szaporodott az egyház tagjainak száma, napról napra mind többe keresztelkedtek meg az Úr nevére. A keresztyén egyház szaporodott, s az Úr Jézus Krisztus uralkodott benne.
És ezek a hívők nagy tiszteletben álltak az egész nép előtt, senki sem merte bántani, vagy akár csak megszólni is őket. Nyugodtan összegyülekezhettek, együtt olvasták Isten Igéjét, együtt imádkoztak és együtt úrvacsoráztak. Az Úr vigyázott rájuk, hogy semmi bántódásuk se lehessen. Még a templomban is tarthattak istentiszteleteket. Naponként dicsérték Istent imádságaikban és énekszókban.
De nem maradt ám mindig ilyen könnyű és ilyen gyönyörű az egyház tagjainak élete. Az Úr Jézus ugyanis megmondta már régebben nekik, hogy „A világon nyomorúságotok lesz, és amint engem üldöztek, titeket is üldözni fognak majd az én nevemért”. De megmondta azt is, hogy az egyház győztesen fog kikerülni legnehezebb harcaiból is. És az Evangéliumnak hirdettetnie kell a pogányok között is. Minden embernek meg kell tudnia, hogy az Úr Jézus Krisztus él és uralkodik mindörökké.
Javasolt projekt: Pünkösdi lángok
Javasolt színező: Pünkösd
Javasolt aranymondás:
Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában,
sőt egészen a föld végső határáig.
Apostolok Cselekedetei 1:8
sőt egészen a föld végső határáig.
Apostolok Cselekedetei 1:8
Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok,
és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.
Apostolok Cselekedetei 2:17
és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.
Apostolok Cselekedetei 2:17